Hadházy Ákos, a többszörös anomália

Illiberális

Ugyebár minden jóérzésű embert kellőképpen megdöbbentett és felháborított az a botrány, aminek negatív hőse Hadházy Ákos, az LMP társelnöke volt és aminek során fény derült ennek a mocsoknak a megdöbbentő embertelenségére. Adott volt a mélyszegénységben élő szomszédja, Hadházy pedig miután felújíttatta a ház tetőszerkezetét, a költségek rá eső részét erre a bácsira terhelte. Peres úton, jogállami módon. A mélyszegénységben vergődő bácsi csekély nyugdíjának egyharmadát vasalta be minden hónapban a mi Hadházynk és egy pszichopata kizökkenthetetlen nyugalmával nézte el, hogy ezzel a lépésével egy ember életét sodorta tökéletes kilátástalanságba. Az idős szomszéd télen fagyoskodott, élelemre is alig jutott neki, egészségi állapota egyre rosszabbá vált. No de sebaj, a jog igazságot szolgáltatott, igaz? A bácsinak fizetni kell, mert az új tető áldásait ugyebár ö is élvezhette. Aztán a nagy áldás közepette szépen elhunyt szegény…

Kétség sem férhet ahhoz, hogy Hadházy Ákos szociális érzékenységből elégtelenre vizsgázott.

Egyáltalán nem érdekelte és nem hatotta meg a közvetlen szomszédjának, egy elesett idős embernek a nyomorúsága, olyannyira nem, hogy még tetézte, fokozta is azt. Felmerül a kérdés: Vajon egy ennyire érzéketlen ember milyen posztra érdemes egy (horror)kormányban? Vajon mit várhatunk tőle? Attól, aki simán és tétlenül nézte végig egy általa jól ismert ember iszonyatos kálváriáját, majd önös érdekektől vezérelve még inkább megnehezítette a dolgát? Hadházy végrehajtott egy lokális megszorítás-csomagot és egész egyszerűen elvette a bácsi jövedelmének mintegy 30%-át. Jól tudhatta, hogy a fennmaradó összegből az önfenntartás lehetősége olyannyira beszűkülnek, hogy jóformán lehetetlenné válik az emberhez méltó életvitel folytatása, de őt ez egyáltalán nem hatotta meg. Ő ragaszkodott a maga jussához. Mindenáron...

Mindezt tette merő számításból, hiszen tudvalevő, hogy az osztott ingatlan bácsira eső részére fájt a foga, hogy végre egymaga rendelkezhessen az egész épület fölött.

Arra játszott, hogy a bácsi előbb-utóbb fizetésképtelenné válik és akkor a jog eszközeivel élve kiteheti őt a lakásából – az utcára. Hogy végül ott haljon meg, a járda szélén.

Még egyszer megkérdezem: Vajon kinek a képviseletére alkalma egy ilyen aljas gazember? Hogyan bízhatnánk benne, miféle szociális érzékenység lehet egy ilyen figurában, vajon miképp fog azonosulni az általa képviselendő emberek ügyes-bajos dolgaival, nehézségeivel? Érdekelni fogja ez egyáltalán, vagy nagyban is eljátszaná förtelmes drámáját és a példából kiindulva pártjával együtt olyan megszorító politikát vezetne be, aminek a vége az, hogy 30%-kal kevesebb jut mindenkinek, mint azelőtt…

Illetve van itt még egy kérdés is: Az LMP nem vetette ki magából Hadházyt. Nem ítélte el, legjobb tudomásom szerint meg sem dorgálták, lapítottak mint az a bizonyos a fűben. Ez is jelentéssel bír, hiszen ha Hadházy továbbra is a párt feltétlen bizalmát élvezi, úgy jó okunk van azt feltételezni, hogy az LMP testületileg állt be mögé, egyetért elveivel, módszereivel, eljárásával. Vagyis az LMP szintúgy pszichopata jellemvonásokkal rendelkezik. Ők lennének a mi megfelelő képviselőink akikre rábíznánk a kormányzást? Ugye, csak vicc ez a felvetés?

És még valamiről el kellene még gondolkodni. Az LMP saját állítása szerint egy zöld párt, amely elsődleges fontosságúnak tartja a nem környezetszennyező, megújuló energiák és eszközök használatát. Hadházy Ákosról azonban kiderült, hogy egyik hobbija a repülés. Letette a pilóta vizsgát, gépet, repülési időt bérelt, a hírek szerint mintegy 20 millió forint értékben és zöld politikus módjára önfeledten kormozta be az eget, majd miután földet ért x száz liter kerozin elégetését követően, elkezdett papolni Paks 2 borzalmas mivoltáról. Nagyon hiteles, igaz? És az LMP ezt sem nehezményezi, mint ahogyan azt sem sikerült egyensúlyba hozniuk, hogy kormánytagok helikopteres utazása megengedhetetlen urizálás, ugyanakkor Hadházy repülőzgetése egy lakás árának értékben tulajdonképpen szóra sem érdemes mókázás.

Ugye milyen könnyen tetten érhető a farizeus álnokság? A kettős mércéről már nem beszélve.

Foglaljuk hát össze: Hadházy tovább nyomorította egy szomszédja, egy elesett és kiszolgáltatott szegény ember életét azért, hogy megkaparinthassa a lakását, sőt, kijárta azt, hogy ennek a szegény embernek a járandóságának egy része (30%) az ő bankszámláján landoljon. Hadházy zöld politikus létére máig ismeretlen pénzügyi forrásokat felhasználva égeti a kerozint a levegőben saját szórakoztatására.

Az LMP pedig továbbra is támogatja ezt a többszörösen bukott figurát, nem zárta ki, nem határolódik el tőle és nem ad semmiféle magyarázatot a soraikban tenyésző anomáliára. Vagyis az LMP közösséget vállal egy embernyúzó, az állítólagos elvi és eszmerendszerét a környezetszennyező hobbija kedvéért sutba dobó erkölcsi hullával.

Ennek tudatában érdemes április 8-án szavazni és jól megnézni azt is, hogy Hadházyék, az LMP hol és kit támogat, mert akik ezekkel bármilyen szinten összejátszanak, éppen olyan képmutató és veszélyes gazemberek, mint Hadházy maga.

Címkék: hadházy ákos
https://illiberalis.blogstar.hu/./pages/illiberalis/contents/blog/50172/pics/lead_800x600.jpg
hadházy ákos
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?