MIÉRT TRUMP?

Illiberális

Olyan fehér ember, aki nem hajlandó elárulni a saját faját, konzervatív elveket vall, ebből fakadóan inkább gondolkodik nemzetben, semmint valamilyen összevegyített csőcselékben, az USA elmebeteg birodalmi politikáját pedig úgy ahogy van, elveti. Mindezeken felül számára semmit nem jelentenek az úgynevezett LMBTQ-jogok, az undorító pozitív diszkrimináció, és persze nem hajlandó tétlenül nézni, ahogy a fehér embert kiszorítják a saját életteréből, ahogyan a hazaáruló Angela Merkel.

Szóval az álliberálisok fekete napja volt az, amikor Trump nagy elektori fölénnyel vitte az elnöki széket, és minden valószínűség, illetve józan remény szerint a következő négy év szintén egy rettenetes időszak lesz számukra. Van is nagy sírás-rívás, fogaknak csikorgatása! A roppant elfogadó és persze demokrata szavazók az USA több városában is rendbontásokat követtek el, autókat rongáltak, kirakatokat törtek be, aki pedig nem így tett, az keservesen pityergett, hiszen oda a haza, oda a szabadság. Mert ugye csak az ő szabadságértelmezésük az elfogadható…. Amelyik romlásba, nyomorba és káoszba taszította a világot.

Trump igazából az a figura, akire már nagyon sokan, hosszú ideje várunk. Egy olyan elnökre az USA élén, aki felhagy a végtelenül agresszív külpolitikával, az értelmes és konstruktív párbeszéd lehetőségét keresi az oroszokkal és a kíniakkal, aki felismerte, hogy az amerikai gazdaságot és ipart nem lehet helyettesíteni a tőzsdével és a virtuális, fedezett nélküli javakkal, ebből fakadóan pedig a munkanélküli, nyomorgó tömegeket lehetetlenség jóllakatni a semmiből. Az Egyesült Államok minden más híresztelés ellenére folyamatos államcsőd helyzetben van, és ezt nem győzik takargatni. Az adósságállomány minden józanságot és életszerűséget nélkülöz (közel 20 trilliárd dollárról beszélünk és ez az összeg eszement sebességgel folyamatosan nő), az államháztartási hiány egészen egyszerűen brutális, a katonai kiadások ezzel szemben és teljesen logikátlan módon óriásiak (egy példa erre: Az USA ilyen irányú költségvetése tízszerese a gonosz, világot meghódítani készülő Oroszországénak!), tömegek lézengenek munka, jövőkép, bármilyen perspektíva nélkül. A bevándorlási hullám cunamiként tarolja le az érintett, főképpen déli államokat, több millió illegális, elsősorban latino migráns nincs regisztrálva, nem rendelkezik semmiféle munkahellyel, ellenben észvesztő tempóban töltik meg a börtönök zárkáit. A faji ellentétek egyébként is Amerika szerte egyre élesednek, a Black Lives Matter hívei lelkesen lökdösik a metró alá a fehéreket, lőnek agyon rendőröket, és tömegtüntetésről tömegtüntetésre járnak, nyilván nem a munkájuk rovására, és nyilván a demonstrációk után vagy előtt jó amerikaiként kiveszik a részüket a nemzetépítésből.

Minderre az USA politikus elitje nem tudott, vagy nem is akart semmiféle érdemi választ, megoldást nyújtani, így nem csoda, ha az emberek egyre inkább elveszítették a hitüket a minimum Ronald Reagan óta regnáló neokon és neoliberális „Elitben”. Észrevették, hogy az új irányvonal, ami elsősorban a nemzetek szétverését, a fehér ember elleni rasszista fellépést, az aberrációk, degenerációk és elmebetegségek propagálását, az össznépi butítást tartotta fő feladatának, nem tartogat számukra semmiféle érdemi jövőképet.

Az a kevés amerikai, aki a hazája határain túl is lát, azt szűrhette le, hogy egyre komolyabban konfrontálódnak más nagyhatalmakkal, az USA túl sok helyen, túl brutális módszerekkel avatkozik be egyébként elvileg szuverén országok belügyeibe, egész térségeket borít lángba és demokrácia-export helyett inkább káoszt teremt mindenütt. A hétköznapi emberek nem akartak újabb hidegháborút, irdatlan összegeket felemésztő fegyverkezést, és persze nem óhajtanak egy nukleáris csapás következtében elpárologni a semmibe.

Hillary Clinton víziói nem találkoztak a nép igényeivel. Az ő programja nagyjából abból állt, hogy most már itt az ideje, hogy egy nő legyen az USA elnöke (utána minden bizonnyal jöhetett volna egy transzvesztita, vagy valami ahhoz hasonló fehérjehalmaz), meg különben is, az amerikai nők meg a latinók, meg az afro-amerikaiak, meg az ázsiaiak, és a másság védelme és szeretete, és bizony nagyon nem mindegy, hogy egy férfi, vagy annak látszó tárgy hol akar pisilni, mert ha netán női mosdóban, akkor jogában áll úgy tenni. (És persze hiába akar gyereket szülni, a rasszista és náci természet ezt lehetetlenné tette, de ettől függetlenül a gyermekszüléshez való jogot biztosítani kell számára. Ahogy azt a Brian élete című klasszikusban oly remekül ábrázolták.) Clinton ki tudja hányszor megcsalt, rongyként kezelt, minden bizonnyal leszbikus párja, aki alaposan gyanúsítható háborús bűntettek elkövetésével és még sok minden más, törvénytelen dologgal, nem csupán nemzetbiztonsági kockázatot jelentett, hanem komoly és komor fenyegetést a világbékére. Isten tudja, hová fajulhatott volna a szír helyzet, ha ő lett volna a hadsereg főparancsnoki tisztsége, hiszen tudjuk, hogy mint héja, mindig is előnyben részesítette az erőszakos, katonai megoldásokat, és az Új Amerikai Évszázad Projekt lelkes támogatójaként tűzön-vízen keresztül átvinné az Amerikai Világbirodalom őrült elképzelését a valóságba. Egyes elemzők szerint Hillary Clinton garancia lehetett a III. Világháború kitörésére.

Azt sem szabad számításon kívül hagyni, hogy az idős hölgy minden erre utaló jel szerint súlyos mentális és egyéb, egészségügyi problémákkal küszködik. Vajon milyen elnöknő lett volna egy olyan lerobbant satrafából, akit félájultan kell betolni a kisbusz hátsó fertályába, aki önállóan nem képes legyűrni 10-15 lépcsőfokot, aki brutális köhögő rohamok miatt alig tudja kifejezni magát és akinek a mimikája, testbeszéde mind arról árulkodik hogy valami nagyon nincs rendben a fejében?

És akkor még a Clinton Alapítvány viselt dolgairól, vagy az e-mail botrányról még egy szót sem ejtettünk… Teljesen nyilvánvaló tehát, hogy az Elit emberét az egyébként kétségtelenül nagy számú amerikai álliberális népeken kívül senki nem akarta látni az Ovális Irodában. És az ellentétes oldalon most csak egy Trump volt, aki noha roppant népszerűségnek örvend világszerte, azért valljuk be, ő sem az ideális elnökjelölt.

Donald Trump ugyanis egy keselyű. Azon milliárdosok mintapéldánya, aki mesés vagyonát korántsem mesebeli eszközökkel hordta össze az elmúlt évtizedek során, számos vállalatot megvásárolva, kizsigerelve, munkanélküliek hadát hagyva maga mögött. Harsány stílusa, nyilvánvaló bárdolatlansága, a kocsmapolitizálás szintjéhez felülről közelítő megnyilvánulásai közéleti ügyekben, külpolitikai tudatlansága és tapasztalatlansága, zavaros nőügyei okán az is elbizonytalanodhat, aki soha, semmilyen körülmények között nem szavazna egy Clintonra vagy Bushra. Igen ám, de ma az amerikai nép ezt a két archetípust tudta kitermelni magából. A neo-primitívizmus korában két rossz közül kell választanod, és egy olyan döntést kell meghoznod, amiről tudni fogod, hogy csupán a helyzet kényszerített rá, nem pedig a szilárd meggyőződés és a mélységes bizalom. Trump (némi képzavarral élve) az idők szava, a világszerte megtapasztalható bizalmi válság kórképe, annak a biztos jele, hogy szinte mindenkinek elege van abból az Elitből, aminek markáns képviselője Hillary Clinton. Ebből a szempontból Trump mint ennek a vonulatnak a tökéletes ellentéte még mindig csak egy szamár a kívánatosabb, ám jelen pillanatban nem létező ló helyett.

A milliárdos üzletemberből elnökké avanzsálódott Trump reményt nyújt az elkeseredettek, hitüket veszítettek számára, akiknek most már teljesen mindegy, hogy ki és milyen eszközökkel, de végre tegyen valamit a globálissá terebélyesedő polkorrekt őrület ellen. Az is lehet, hogy jelen időszakban tényleg egy Trump kell a világnak. Egy radikális, néhol a szélsőséges, vagy annak mondott megoldásokkal élő, keményen odacsapó ember, aki gátat vet a tarkabarka másság fasizmusának, az USA-t térdre rogyasztó rablógazdaságnak. Aki megteremtheti a feltételeit annak, hogy az egykor fantasztikusan teljesítő amerikai ipar és mezőgazdaság ismét lábra állhasson, ezzel felszívva a munkanélküliek egyre ijesztőbb méretű tömegét. Igen, kell ide egy ember, aki nem nézi tétlenül, látszat-intézkedésekkel operálva, hogy az USA egyre mélyebbre süllyed a bűnözésben, a faji villongásokban. Ilyen értelemben tényleg ismét naggyá teheti ezt az országot.

Amennyiben képes lesz végrehajtani a programját, érvényesíteni tudja az elveit, mindennapos gyakorlattá transzformálhatja konzervatív nézeteit, az USA-nak minden esélye megvan arra, hogy helyreállítsa ugyancsak megtépázott hírnevét, és reményt, perspektívát adjon az elkeseredett tömegeknek. Ha ehhez durva módszerek szükségeltetnek, hát úgy.

Trump ígéret az egész világ számára. Egy merőben más típusú politikai irányvonal uralkodó válásának első jele lehet, és ez a trend könnyedén átszivároghat Európába, ahol szintén tombol az elitválság, ahol szintén úgy érzik az emberek, hogy vezetőik nem az ő érdekeik mentén cselekednek, sőt, inkább ellenük ténykednek. A 2017-ben és ’18-ban esedékes választások talán Európa szerte helyzetbe hozhatnak német, olasz, francia és egyéb nemzetiségű trumpokat, vagyis egy olyan politikát, amit a kialakult vészterhes helyzetre való tekintettel nem fél radikális módszerekhez nyúlni és végre felszámolja az álliberális, politikai korrektség abnormális eszmeiségét.

Ezért kell Trump Amerikának és a világnak egyaránt. Azért, mert pillanatnyilag nincs más, nincs jobb, nincs bátrabb, szókimondóbb, tettre készebb. Most pedig ez kell. Vele – ha tartja magát nézeteihez, elképzeléseihez – esély van arra, hogy változtassunk, és ha ehhez a változtatáshoz egyesek szerint durvának vélt eszközöket kell bevetni, hát nem szabad megrettenni. Reméljük, ő sem fog visszakozni. Majd meglátjuk. 

Címkék: Donald Trump
http://illiberalis.blogstar.hu/./pages/illiberalis/contents/blog/31611/pics/lead_800x600.jpg
Donald Trump
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?